Mindig megtörténik.
Amikor már hónapok óta azt hiszem, nem lesz több dal. Nem lesz, ami újdonságával őrjít meg, ráz össze, zaklat fel. És ez kezd már kétségbe is ejteni. Akkor.
Így van ez mindig.
És lesz újabb Nutshell. Több is. :)
Ilyenkor napokig nem vagyok magamnál. Mint amikor szerelmes az ember. Ijesztő, mégis csábító. Ez az egyetlen igazán értékes számomra, önmagamban.
És jött egy Xerces. Egy You've seen the butcher... És még mennyi lesz...
Ez mindig az enyém marad. :)
El fogok menni. Elmegyek, mert erre kérsz, és tőled nem tagadhatok meg semmit sem.
De minden út körbeér, és találkozunk még. Tudom. Ha nem ebben az életben, hát majd
azután. Mindig is téged kerestelek, és végre rád találtam. Tudok várni. Te vagy a
lelkem, a lélegzetem; nélküled nincs értelme semminek. Mi egyek vagyunk...
oszthatatlanok, és a természet minden ereje azon lesz, hogy kettőnket újra
egyesítse. (...) Addig minden erőmmel azon leszek, hogy jobb ember legyen belőlem.
Volt valaha egy fiú, aki valóra akarta váltani az álmait. Hát megyek, megkeresem
őt. Azért megyek, mert te kérsz rá. Azért megyek, mert téged még az életemnél is
jobban szeretlek.
Gaál Viktor
Egyszer elmondtam neked egy rövidke történetet. Nem a fordulatos cselekmény vagy a csattanó miatt meséltem el, hanem példázatnak szántam. Egy férfiról szólt, aki egy nőhöz beszélt, az ablakon keresztül kiabált be neki, az utcáról. Itt közbe vágtál, mondtad, hogy ismered a sztorit, hogy a nőt Júliának, a férfit pedig Rómeónak hívják, és hogy rosszul tudom, mert nem ablak, de hogy ez végül is édesmindegy. Nem, nem Rómeó és Júliáról van szó, szögeztem le gyorsan, ne nézz madárnak, tettem hozzá sértődötten, meg különben se szóljál mindig bele, mert akkor nem megyünk semmire! Cinikus félmosolyra húztad a szádat, én folytatni akartam, de nem bírtam persze, most meg min mosolyogsz, kérdeztem. Sokféle állat, felelted, de a madár az speciel semmiképp nem jutott volna eszedbe, és indulni akartál, untad az egészet, mint rendesen, mikor abba fogtam volna bele, hogy tanítsalak.
Szóval egy férfiról beszéltem, kiabált be a nőnek, mindenféle szépet mondott neki, és kérlelte, fogadkozott. Nem tudhatta, hogy a nő hallja-e, nem láthatta, hogy az ott lapul a függöny mögött, a sarokba húzódva, onnan leskelő-dik, egy kicsit fél, nagyon dühös, sértve érzi magát, közben meg boldog, zavaros ez az egész. A férfi, miután nem kapott választ, azzal kezdett fenyegetőzni, hogy elmegy. A nő nagyon megijedt, nem akarta, hogy a férfi itt hagyja, de nem moccant most sem, nem mert, vagy ki tudja, milyen embernél nagyobb hatalmú erők tartották vissza. A férfi megismételte: elmegyek. Azután mondta, és újra mondta: elmegyek, ha nem válaszolsz, elmegyek, ha nem mutatod meg magad, elmegyek… De csak maradt, és hajtogatta, amit már ezerszer elmondott, és végül olyan lett, mint egy fáradt, leselejtezett cirkuszi bohóc. És én akkor azt a tanulságot vontam le az egészből, hogy ha az ember elköszön, akkor utána valóban távozzon is, különben bohócot csinál magából, komikus figurát.
Az is lehet, hogy tévedtem. A nő ugyanis valószínűleg egy pillanatig sem tartotta bohócnak a férfit, és ugyanaz a jeges rémület töltötte el a szívét, mikor ezredszer hallotta a fenyegető mondatot, mint amikor először hagyta el az – váratlanul és meglepetésszerűen – a másik száját. A férfinak pedig igenis maradnia kellett, meg kellett hú-zódnia a közelben, ha már egyszer idejött ennek a másiknak az ablaka alá, ha ennek a nagy elhatározásnak volt oka… Szóval ott kellett várnia, és zavarában ezredszer is bekiabálni, hogy egy percet sem marad tovább, de mé-gis maradni, egészen addig, még végül a nő előmerészkedik, és óvatosan, reménykedve körülkémlel. Bocsánat, ha félrevezettelek akkor. Nagyon keveset tudtam még az életről, hozzád képest persze rengeteget, de mindent nem, és azt hittem, hogy az a bátorság, ha az ember odébbáll, vagy ha az első szóra előbújik. Mostanra megtanultam, hogy nagyobb erő kell maradni, akkor is, ha reménytelennek tűnik a helyzet, nagyobb erő kell a függöny mögött lapulni némán, még ha a másik után kiabálnánk is, és nem kicsordulni hagyni a könnycseppet, még ha belül már egy egész tenger hullámzik is, és a szemek, a fáradt gátak, már fájnak az erőfeszítéstől. És lehet, hogy ez is téve-dés, és a legnagyobb ügyesség, figyelem és bátorság ahhoz kell, hogy a megfelelő pillanatban feleljünk a másik hívására, vagy a megfelelő pillanatban induljunk el mégis el egy ablak alól, kárvallottan, dolgunk végeztével, de egy életnyi távlatból szemlélve a dolgot: a feladatunkat mégis a legjobban teljesítve.
Most te is az ablakban állsz, nézel kifelé a szürke égre, míg lassan szökik a fény, azután besötétedik egészen. Azt hiszed, a te ablakod alatt nem áll senki. Most már nem a tájat kémleled, nem az idő múlását, az elvesző kör-vonalakat ellenőrzöd gyanakvással, hanem magadra nézel, az üvegen tükröződő folt visszanéz rád. Azután a szemöldököd vonalát figyeled, a szád finom metszését, az álladat, amin, bár az árnyék elfedi most, de te tudod jól, hogy ott a kis gödör, a vállad ívét nézed, kicsit kihúzod magad, és máris mintha készülnél valamire, mintha indulnál valahova, látod, szép vagy. Így van ez, a magány csak kitérő, szünet két szívdobbanás között. A vára-kozás fest színeket a szigorú, az éles, tiszta szürkébe. Így állsz most itt. A történet fordulatairól csak sejtéseid vannak, abban lehetsz csak teljességgel biztos, hogy van történet. Én csak azt szeretném, ha nem vétenéd el, és a mesém három lehetséges tanulságát összegezve éppen jókor bújnál elő, ha hívnak. Ennél többet nem tudok segí-teni. Légy nagyon ügyes és bátor – ennyi.
(Egy régi alarm! magazinban volt ez a cikk, a szerzőt nem ismerem sajnos.)
Gyűlik az írnivaló, csak egyelőre lusta vagyok.
Mára csak annyit, szokásosan:
Nehéz hinni abban, hogy valaha megélem a boldogságot. Hogy én is boldog leszek. Úgy igazán. Nem hiszek benne...
A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.
(Zelk Zoltán)
Mostanában a dolgok nem velem történnek, hanem inkább bennem. Ha megkérdezik, mi a helyzet, nem tudok, mit mondani. Minden ugyanaz. Unalmas hétköznapok, megszokott órák. Mégsem ugyanaz. Valahogy forgolódik, gurul, mocorog.
És lám… 2010 mégis változatos év volt. Új albérlet, új-régi lakótárs :o), rövid haj, új főnök, új munkatársak. Ebből a szempontból mégis azt tudnám mondani, hogy bennem mégsem változott elég minden.
Aki ismer, tudja, mennyire tudom sajnálni magam. Bizonytalan is vagyok, és bár nem illik ilyet írni az én koromban, de keresem magam. Talán jobban, mint tizenévesen. Akkor voltak biztos(nak tűnő) támaszpontok az életben. Egyszerű, de nélkülözhetetlen pontok, mint az otthon, család, barátok, suli, kocsma, alkohol… Ezek tették teljessé. Nagyjából most is jelen vannak ezek, de mégsem.
A lelkiismertem nem nyugodt. Nem is húzhatom ki magam. Olvastam Csernustól, hogy az az oltári marhaság, ha valaki tudja, hogy mit kellene tennie, és mégsem teszi. Önmagunk legnagyobb megalázása. És igen.
Nem tudom, mi lesz jövő ilyenkor. Talán könnyebb lenne tudni nagyjából. Talán nem.
No, kérem, ezért nem írok blogot. :)
Sokszor eszembejutnak jó témák, amiről mondanivalóm is van. A bácsiról, aki reggelente a kiskocsival üríti a kukákat a Thökölyn. Az utcai könyvárusról, aki minden reggel kipakolja azt a sok száz könyvet. A vakokról, akikkel a villamoson utazom, és a siketekről, akik jelbeszélnek mellettem a 173-ason minden reggel. A tavalyi Alice koncertről, miről még mindig nem írtam. A politikáról, mert a tököm is ki van már. A tehetségkutatókról, mert van véleményem. A nosztalgiázásról, mert mostanában sokat nézek hátra jó pár évvel… Amikor még nem tudtam, hogy akkor voltam boldog. De mindenkivel megesik az ilyen. Sokan hiányoznak, de gyáva vagyok lépni.
Majd legközelebb. :)
Pilinszky János: Örökkön-örökké
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.
Egy hét alatt háromszor megnéztem az Édes November című filmet. Ez hozzám képest rekord. Gyönyörű film, persze végig kellett zokogni mindháromszor.
No és... Keanu Reeves. Szombaton megnéztem asszem ötödjére a Constantine-t is, amit ugyehát szintúgy imádolok. És rá kellett jönnöm valamire.
Most legalább egy hónapig Keanu Reevesbe leszek szerelmes. Semmi több.
Fiúk! (Ha van ilyen olvasó...) Ha valaki esetleg beállítana hozzám Keanu összes filmjével DVD-n, az egy hónap letelte után az Övé vagyok... :o)
Ilyen a szerelem... :o)))))
I loved you in the morning, our kisses deep and warm, your hair upon the pillow like a sleepy golden storm, yes, many loved before us, I know that we are not new, in city and in forest they smiled like me and you, but now it's come to distances and both of us must try, your eyes are soft with sorrow, Hey, that's no way to say goodbye. I'm not looking for another as I wander in my time, walk me to the corner, our steps will always rhyme you know my love goes with you as your love stays with me, it's just the way it changes, like the shoreline and the sea, but let's not talk of love or chains and things we can't untie, your eyes are soft with sorrow, Hey, that's no way to say goodbye. I loved you in the morning, our kisses deep and warm, your hair upon the pillow like a sleepy golden storm, yes many loved before us, I know that we are not new, in city and in forest they smiled like me and you, but let's not talk of love or chains and things we can't untie, your eyes are soft with sorrow, Hey, that's no way to say goodbye. Leonard Cohen
Az úgy kezdődött, hogy augusztus 15-én Bécsbe szerettünk volna utazni Hugommal egy napra, fotózkodás, sétafikálás céljából. Pár nappal előtte elmentem a Keleti nemzetközi jegypénztárába, hogy megvegyem a jegyeket. Sorszámot kellett kikérni a kis gépből, ha jól emlékszem a 409-es volt az. Ránéztem a kivetítőre: 341. A 10 ablakból 2 volt nyitva, de azokból is csak az egyikhez hívták az utaznivágyókat, legalábbis ottlétem alatt. Egész sokan voltak a váróteremben, nagy hátizsákos fiatalok stabilan lepakolva. Fél óráig vártam. E 30 perc alatt 2, azaz 2 szám ment le a kis kivetítőn. Gyorsan kiszámoltam nagyjából, hogyha fél óra alatt 2 ember, előttem pedig majd hatvanan állnak, akkor én… És elindultam haza.
Hogy mégse vesszen el ez az előre bekalkulált hétvégénk Tesókámmal, agyalni kezdtem, mit lehetne csinálni. Utazás Sopronba, Győrbe? Netalán Sziget? Szerintetek? :D Sziget lett. :o) Hamarosan az ottani élményekről is írok pár szóban, de amik előtte történtek! Szombat kora délután elmentünk az Árkádba plázázni, mert az jó, meg egyébként inkább csini tornacipőt venni. Mikoron végeztünk, eldöntöttük, hogy egy Go-Go Hamis (ez reklám!!!) hambi elégítene ki minket leginkább ebéd-gyanánt. Emiatt későbbi megállónál szálltunk le a buszról. No de! Még a buszon ültünk nagyban, épp egy piros lámpánál, amikor valami belső hang sugallatára hátra néztem, ki az ablakon. Ismerős kocsiorr… ismerős szélvédő… ismerős napszemüveg… Hugi, bazzeg, ez Knot! Hát ott állt mellettünk a kisbusszal! Nagy csápolásunkat természetesen észrevette, és nagy mosolygások, és szemek közepette integettünk egymásnak. A go-gonál remegő lábbal szálltam le… Mert hát ugye ilyen nincs! :D
Kaja, elkészülés után indulás a szigetre. 173-as buszon ültünk (ez is reklám!!!), egyszer egy hang: Sziasztoook Csajoook! Ibi! Kb 2 éve találkoztam vele utoljára, volt szobatársam – akik nem ismernék -, és nagyon szerettem őt, mert mindig hihetetlen pozitív energiákat éreztem, ha a közelben volt. :o) Eszméletlen jól néz ki a csaj, boldog és virul, és messziről érződik, hogy rendben van magával és a külvilággal is. Olyan példakép-szerűnek tűnik. :o) Azt hiszem, célom lesz, hogy ilyen legyek majd. :o)
A Szigeten álltunk egy konténernél – mert a mellett olyan jó mutatok, valamit matattam a táskámban, amikor elém lépett valaki: - Ugye, te vagy Ljudmila? Vazz… Fríííz volt. Őt is cseten ismertem meg, kb 4 éve tervezgetjük, hogy össze kellene már futni, csak nem jött össze. Erre ott állt előttem! :D
Szóóó… ezért volt ez a nap fless! Később munkatársaim kérdezték: és ezek után nem vettél lotótt aznap? Váh… Hogy nem jutott akkor eszembe! :D
Néhány szót azért megérdemelnek a Szigetes koncertek is. Tekintve, hogy estefelé már igencsak egybeestek jó programok, egy koncertet sem néztünk végig, hanem ide oda járkáltunk, hogy lehetőleg mindenkiből lássunk-halljunk egy kicsit. :o)
Sex Action: Be kell vallanom, még sohasem hallottam a zenéjüket, de amit a koncin hallottam, az meggyőző volt. Dögös, szexis, erős, vagány, és heppi rockandroll muzsika. Pozitív volt, és érezd jól magad. :o)
Klaxons: Élőben is ugyanolyan klasszul hangzottak, fílinges volt – főleg, hogy elkaptunk két általunk is ismert dalt is. Konstatáltam Huginak is, hogy a Klaxons szeretkezős, lepedőgyűrögetős zenét játszik. :o)
Dalriada: Őket inkább Tesóm vágja. Viszont megtanult énekelni az énekes csaj – az én elvárásaimnak megfelelve végre. :D Itt is nagyon jó volt a hangzás – grat a Headbanger’s technikusainak! Bár nem ismertem egy dalt sem, nem lehetett megállnom, hogy ne bontsam ki a hajam, és rázzak egy boogiet. ;o)
Péterfy Bori: Ahh… először voltam koncertjén, bár már többször be volt tervezve. Ez a nő nem normális! Pozitív értelemben természetesen… Iszonyú erejű kisugárzása van, erős és szép hangja, kifejezően mozog és énekel, karizmatikus személyiség. Volt is tömeg hál’ istennek. :o)
Manic Street Preachers: Nem sok dalukat ismerem, de azokat idestova 8-9 éve. No comment… Szenvedélyes koncert volt! Az énekes tisztán énekelt, szuperül zenéltek, és még barátságosak is voltak. :o) Kellemes csalódás. Szerencsére tőlük is hallhattunk ismerős dalokat, a nagy slágert, amire mindenki énekelt és táncolt: Your love alone is not enough, illetve az én személyes kedvencem tőlük: A design for life… Szép volt… :’)
Placebo: Elvileg ők voltak a fő motiváló erők, hogy kimentünk a Szigetre, de végül – lagalábbis szerintem – nem ők lettek a legnagyobb szám. Nem volt rossz, sőt… nagyon is jó volt, de valami hiányzott… talán valami dög? Nem tudom. Mindenesetre a Meds élőben is megdobogtatta a szívem. :o)
Dióhéjban ennyit. Csoda, hogy egyáltalán végre nekiveselkedtem írni öreg kis blogomba. Egy év múlva majd megint… :D Na jó, csak vicceltem. Azt hiszem… ;D
Megváltoztunk, nincs vissza út, csak álom volt Felébredtem, mostmár tudom, nem rólunk szólt Nem látom a tüzet a szádon, és a füstöt sem úgy fújod most rám mint rég Vedd könnyen, ha lenne könnyem, én biztos hogy miattunk soha nem sírnék Nem véletlen tévedtem egyszerű az egész Mostmár tudom mi a szerepem és hogy ez a mese nem rólunk szól és kész Nem rólunk szól... Megváltoztunk nincs vissza út, hát ennyi volt Felébredtél, te is tudod, nem rólunk szólt És vége, vagy inkább végre kimondom én, ha te nem tudod: Viszlát! Nem véletlen tévedtem egyszerű az egész Mostmár tudom mi a szerepem és hogy ez a mese nem rólunk szól és kész Nincs semmi vész, nem véletlen, tévedtem, olyan egyszerű az egész Mostmár tudom, amit kevesen, azt, hogy ez a mese nem rólunk szól és kész Nem rólunk szól! Ez a mese nem rólunk szól, nem rólunk szól... Nem véletlen tévedtem egyszerű az egész Mostmár tudom mi a szerepem és hogy ez a mese nem rólunk szól és kész Nincs semmi vész, nem véletlen, tévedtem, olyan egyszerű az egész Mostmár tudom, amit kevesen, azt, hogy ez a mese nem rólunk szól és kész Nem rólunk szól... Nem rólunk szól és kész...
